ELTE Greece, Csertői Aurél pénisze és a zsámbéki Bad Mothafuckaz
1996-ban a Zsámbéki Katolikus Tanítóképzőbe jártam, ahol a nemek megoszlása ideálisnak volt mondható, hiszen 40 fiúra 460 lány jutott.
Mivel a srácokkal a szerda estéinket kosarazással töltöttük (azon a napon nem volt semmilyen buli), adta magát az ötlet, hogy benevezünk a főiskolák és egyetemek közti kosárlabda bajnokságba.
Drazsen Petrovics sírt volna
Első mérkőzésünk az ELTE Greece-szel volt kiírva.
- ELTE Greece? Az meg mi a szar lehet? – tűnődött edzőnk, Páni mester, majd átadott 30 000 Ft-ot, hogy vásároljunk magunknak mezt, hiszen mégiscsak a főiskolánkat fogjuk képviselni az évad során.
Laca, a csapatkapitány viszont úgy gondolta, fontosabb a csapatszellem építése, így az egész összeget elittuk a Móri borozóban, majd vettünk 10 db narancssárga kínai pólót, amire fekete filccel felírtuk vicces művészneveinket. Én például Chandler Bing néven képviseltem a katolikus értékrendet.
Eljött az első meccs estje, megérkeztünk a Marczibányi térre a suli által biztosított különbusszal és 40 lelkes, sikoltozó csajjal, akik már délután óta vermutoztak, hogy kellő hőfokon tudjanak buzdítani minket.
Az ELTE Greece 10 db 210 centi magas, fekete göndör hajú, herculesi arcélű, színizom görög srácból állt, akik gyönyörű, sötétkék Nike egyenmezben feszítettek, mivel hazájukban korosztályos válogatottként szerepeltek egytől egyig.
Nálunk Guszti és Pálesz volt a két legmagasabb játékos (mindketten 187 centisek), kár, hogy Guszti a fájós térdei miatt nem tudott futni, míg Pálesznek a labdapattogtatással gyűlt meg olykor a baja (mentségére szóljon, a legjobb pálinkákat ő hozta a csapatnak), a többiek meg kifejezetten alacsonyak és véznák voltak, de legalább vállig ért mindenkinek a rockersérója.
A bemelegítésünk alatt csak ketten nem bírták erővel a futást és ültek le pihegni a padra, miközben a másik oldalon mindenki zsákolt és gyúrt, az edző meg a taktikát mutogatta felgyűrt ingujjban…
Matchpoint
Az első negyedben 44-0-ás vezetésre tett szert az EG, de nem csüggedtünk és a félidőre 94-2-re tornáztuk fel magunkat. Mikor Gyuricza Miki bedobta első kosarunkat, azonnal a lelátó elé csúszott térden, a visító hölgykoszorúból húszan beszaladtak a pályára, hullott a konfetti, folyt a sör.
A vége 196-4 lett, de erkölcsileg nem roppantunk meg, végigküzdöttük az évadot és noha minden meccset elbuktunk, sportszakmailag sokat fejlődtünk, plusz a csajozás is könnyebben ment akkoriban az alábbi szöveggel:
- “Holnap nem érek rá mert bajnoki meccsem lesz, de ma este még megihatunk nálad valami édeset.”
Mészárlás a zöld gyepen
Amikor vége lett a szezonnak, valaki bedobta az ötletet, hogy váltsunk kicsit sportágat és a Főiskolai Napokon hívjuk ki egy barátságos labdarúgó meccsre az aktuális magyar bajnokcsapatot, az MTK Hungáriát.
Az MTK elfogadta a meghívást, úgyhogy beújítottunk egy zöld-fehér csíkos mezt, majd a szokott intenzitással edzettünk.
Mivel a mérkőzés nem csak a főiskolásokat érdekelte, a kezdésre 2000 néző töltötte meg a lelátókat, a hangulat fenomenális volt.
A válogatott játékosokkal teletűzdelt emtékások pechünkre azt hitték, hogy valódi focistákból áll csapatunk (a Zsámbéki Bad Mothafuckaz), így meglehetősen vehemensen vetették magukat a csatába. Futottak, ugrottak, könyököltek, harcoltak.
Az első félidő végére teljesen elkészültünk az erőnkkel, csak a legszükségesebb mozdulatokat tudtuk megcsinálni (integetés, hogy csere lesz), és az eredmény (16-0) se adott bizakodásra okot.
A második félidőre azt kérte Garaba Imre, az MTK edzője, hogy vagy álljanak be hozzánk végre a rendes focisták vagy legalább cseréljük ki a két kapust és védjen nálunk az MTK kapusa Babos Gábor, mert ez a meccs annyira se megterhelő eddig számukra, mint egy kocogás a Margit-szigeten.
Megsértődtünk, de Babost azért elfogadtuk.
A második félidő elején gondoltam, eljött az idő ahhoz, hogy végre NB1-es szinten is megmutassam, amire gyerekkorom óta készültem titokban, így nem tétováztam, hanem azonnal – sérülést szimuláltam.
Fetrengtem, a térdemet fogtam és vinnyogtam, mire Illés “Király” Béla szólt a bírónak, hogy állítsa le a meccset, majd Talapa Jánossal karöltve megpróbált felsegíteni. Csak erre vártam, talpra ugrottam, majd a közönség ovációjától kísérve meggyógyultam és bemutattam egy rövid Roger Milla-féle gólörömöt. (Később volt még egy ígéretes lövésem úgy 30 méterről, de sajnos nem ment el a kapuig, mert nem volt benne elég erő.)
Emlékezetes volt az a jelenet is, mikor jobbhátvédünk (Levente) becsúszás közben tévedésből belekapaszkodott Csertői Aurél péniszébe, akit emiatt le is kellett cserélni.
A vége 24-1 lett (kaptunk egy kamu tizenegyest) és az esti közös vacsin a Lovagteremben már Illés Béla is önfeledten tapsolt, mikor a csapatunk bemutatta, hogy valamennyien meg tudunk inni egy korsó sört egy húzóra (csak Csertői mosolya nem volt őszinte) és elénekeltük a főiskola főigazgatójáról fabrikált pajkos kis dalunkat is.
Néhány emtékás még az esti pincebuliba is el akart jönni, de később belátták: ott már nem rúghatnának mellettünk labdába.
