Ha az ember nem nő 188 cm magasra, nem a testedzés a fő hobbija és alkatilag is inkább Matthew Perry mintsem Gerard Butler, viszont szeret bulizni járni, akkor okvetlenül be kell szereznie olyan ismerősöket, haverokat akikre lehet számítani az éjszakában, ha gond adódna, az pedig szokott.
(Akik persze csak sznob jazz estekre, unalmas balett előadásokra, meg hasonló helyekre járnak és nem érzik át a izzadtan egymáshoz dörgölődző, cigifüstben pácolt, tequilával szétcsapott, gyomorbasszussal fűszerezett hangulatot, azoknak itt egy klip, amíg a többiek tovább olvasnak.)
Az ilyen technikai jellegű érdekkapcsolatok egyfajta alárendeltségi viszonyt feltételeznek, mert néha önfeledten nevetnünk kell mikor nem is akarunk, némi ingyenpiát is kell biztosítanunk és állandóan egyet kell értenünk olyan emberekkel, akik életük nagy részét boksztermekben töltötték, de ugye a cél szentesíti az eszközt.
A célszemélyek egyértelműen a törzshelyünk körzetének legnagyobb darab, börtönviselt, lehetőleg roma, arab vagy szláv származású, félelmet keltő kinézetű egyénei. Velük kell oly módon kontaktusba kerülni, hogy ne verjenek egyből pofán és ne vegyék el a pénzedet, meg a kocsikulcsokat. Ha ez sikerül (és miért ne sikerülne, hiszen ugyanaz a törzshelyetek!) akkor jöhet az ingyenpia, meg a kacagás a vicceiken és már szárba is szökken a kapcsolat.
Az én régebbi bázisomon oly sikeresen építettem fel a multilevel-kapcsolatrendszert, hogy Kannibál, Zsíros és Cupák még az akkori, másodikos osztályomba is bejöttek egy órát megnézni.
- Csak ne matekra! – mondta kedvesen Zsíros és nem lehetett ellenállni neki, így helyesírás órára jöttek be.
Ült a 400 kiló a hátsó sorban, egy-egy egész padot elfoglalva bőrdzsekiben, belső zsebükben fenyítőeszközökkel.
Óra végén kaptam egy “Ez jó volt tanbá, pontos jé betű, mi? Muhahaha bazzeg!” megjegyzést és egy-két baráti vállütést.
Ezzel le is tudtam a tiszteletkört, megadtam a bimbódzó kapcsolatnak amit kívánt.
Hétvégén épp egy barna hajú egyetemista csajnak toltam, hogy mennyire szeretem a Jóbarátokat és ugye, hogy milyen vicces, mikor Ross flörtölni akar és zavarában a gázszagosításról tart előadást, mikor a nagy nevetés közben odalépett a lány barátja, aki főleg nagy volt és korábban légionista fél évig.
Öklét az arcomba dugta (Mit pofázol te Szilvinek, köcsög?!), viszont a többi mondatát nem értettem, mert mielőtt bármit válaszolhattam volna, Zsíros bevitt neki kérdés nélkül egy jobbost, majd kivágta a lengőajtón az utcára, ahova még utána is ment, beverte a kocsija szélvédőjét és azt mondta: “Tanbát ne, mert megdögles!”
Máskor meg fordított helyzetben egy srác vitt Cuba Librét valakinek, akinek nem kellett volna, mire Cupák (akit kétszer is csak 6 kommandós tudott betoloncolni a rendőrségre szembesítésre) futni kezdett felé:
- Zsiri gyere, ez a csávó intett be anyukádnak múltkor a kocsijából!
A fiú sápadtan magyarázott pár percig, hogy nem ő volt és ha mégis ő lett volna, akkor sem úgy értette, mert senkit sem tisztel jobban mint Zsíros anyukáját, majd fizetett egy üveg Chivast, futva távozott és soha többet nem is jött vissza.
Kannibál még azt is megmutatta, hogy hogyan kell pókeren nyerni. Úgy kell, hogy az asztalnál ülő egyik ember a Kannibál és akkor nyersz. Ő ugyanis szemérmetlenül és jól láthatóan csal játék közben, tetszés szerint elvesz a zsetonokból és mindig nála vannak a nyerő lapok, viszont mikor az ellenfél elindulna haza, akkor megfogja a kezét és annyit mond higgadtan: “Nem mész te sehova. Most játszunk.”
Nem kell persze túl szorosra fűzni az ilyen kapcsolatokat, mert akármennyire is kedvesek ezek a fiúk, esetleg tudják a napi időbeosztásodat és érhetnek otthon kellemetlen meglepetések a plazma tévével kapcsolatban, de a nyugodt, gondtalan, önfeledt bulizás megér néhány kényszernevetést, pár piát és börtönbe küldött érdeklődő sms-t.
